Vállalkozást indítani, működtetni és fejleszteni magától értetődően nem lehet önbizalom nélkül. Kevésbé egyértelmű azonban, hogy önreflexió nélkül sem. A Dzsungelharc mai adásának vendége ezt így látja: "bármi is történik, mindig érdemes átgondolni, ebben én hol vagyok benne."

Ez a szemlélet nem csak segít elviselni a következményeket, hanem lehetőséget is ad arra, hogy tanuljunk belőlük, és valami igazán értékeset hozzunk létre. Ez a gondolkodás különbözteti meg az álmodozót az alkotótól. Persze azért kell más is a sikeres vállalkozáshoz, aminek talán az egyik legfontosabb jellemzője az erős közösség, olyan, amelyet nem a pénz tart egyben, hanem a hasznosság tudata.

Balogh Petyával, a STRT Holding társalapítójával és az igazgatóság elnökével beszélgetünk.

"Vannak intuíciók, és ezeknek engedni kell, mert nem véletlenül vannak. ráteszem magam, és működik. Így kétszeresen keresek: egyfelől megélhetést, másfelől szabadságot kapok."

Ebből az attitűdből születnek azok a párjukat ritkító utak, amelyeken egyszerre csak néhány - mondjuk úgy egy tucatnyi - ember vesz részt, úgy utazva, hogy nem a felszínt, hanem az adott ország kultúrájának lényegét ismerhetik meg. De ugyanez a forrása annak a blognak (a Wang folyó versei: http://wangfolyo.blogspot.com), ahol a szellem utazásaiban vehetünk részt, írásokat olvasva vagy előadásokat hallgatva. A 15 nyelven professzionálisan beszélő és további tucatnyin - saját meghatározása szerint elboldoguló - Sajó Tamás művészettörténész kutatói, tudósi eredményeit teszi közkinccsé ebben a formában. Akik csatlakoznak hozzá, mélyebben, helyesebben mondva őszintébben ismerhetik meg a világot és összefüggéseit - legalábbis azokat, ahová elkalauzolja őket. Mert ez a legfontosabb: az összefüggések meglátása és megtapasztalása a számunkra szinte elképzelhetetlenül széles Eurázsiában. Ezt kaphatjuk tőle, és még egy nagyon fontosat: a közhelymentességet, a túl egyértelmű és lapos közmegegyezés oldalba döfését egy új szemponttal.

(Fotó: Tóth Szabolcs Töhötöm)

A hely szelleme, a genius loci létezik – ezt minden bizonnyal sokan megtapasztalhattuk. Ám Hamvas Béla szavait kölcsönözve: a tér és a hely között van különbség, mégpedig az, hogy a térnek száma, a helynek arca van. Ebben a beszélgetésben egy hely arcát ismerhetitek meg, de legfőképpen azt a két embert, akik a több mint évszázados tér mai arcát alakítják. Ezen a helyen a lokálpatriotizmus kapcsolódik a lélekemelő kultúrával és a csúcsgasztronómiával – mindez olyan természetességgel, hogy észrevétlenül egyesíti közösséggé a jelenlévőket. Annak, hogy ez éppen egy vállalkozás formájában jelenik meg, valószínűleg nincs jelentősége, persze mégis, mert így fenntartható.

Szerelemprojekt - így hívják a vállalkozásukat a Dzsungelharc vendégei, Komaság Léna és Kovács Borisz, a Tenshibag tulajdonosai. Ez a szó nem csak a kezdeteket, hanem az eddigi útjuk minden állomását is leírja.

Az, hogy mi legyen a vállalkozásuk, szinte magától értetődő volt: sokat bringáztak, de nem találtak olyan táskát, ami igazán nekik való lett volna. Így hát elkezdtek saját maguknak tervezni és készíteni.

Persze egy dolog megalkotni egy jó táskát, és egészen más piacra vinni, és abból megélni - ráadásul úgy, hogy közben a tulajdonostársak házastársak is. Egyik sem könnyű feladat. Nekik a jó kommunikáció segített átvészelni a nehézségeket, és az, hogy a céljaik közösek maradtak: a szerelemprojektet megtartották.

Nem akarnak úszni az árral. Olyan táskákat és céget építettek, amilyenek ők maguk. Ez az ő világuk, ahol minden táskának is saját története van.

"Lehet élvezni a problémamegoldást" - mondja a Dzsungelharc vendége, Visy Zoltán, a Redmenta társalapítója, és vállalkozóként talán ezt tartja a legfontosabbnak. Mivel cégük elkezdett kilőni, és egyre több a felhasználójuk, így várhatóan azért lesz még mit élvezni.

Az általuk fejlesztett alkalmazás inspirációja nem kis részben saját tapasztalataikból származott, és nem véletlen, hogy a személyre szabott oktatást segíti. Nagyon széles eszköztárat biztosít a pedagógusnak, így akár a rendszerben eddig nehezen kezelhetőnek bizonyult - például diszgráfiás - diákok is kibontakozhatnak.

Ebben a beszélgetésben ezért talán ez a legfontosabb: a Redmenta alapítói esélyt adtak maguknak, és megcsinálták az alkalmazást, amely esélyt ad a tanárnak, hogy jobban hasson, hatékonyabban oktasson, a diák pedig esélyt kap megmutatni magát, a képességeit, akkor is, ha kicsit más, és kicsit kilóg a keretekből.

Egy olyan utat ismerhettek most meg, amely kívülről nézve korántsem volt egyenes vonalú, de a mélyben határozott belső irányt követett, így elvezett oda, ami igazán azé, aki végigjárta.

Az intenzíven és őszintén megélt családtörténet nem csak az egyéni életet, hanem egy vállalkozást is táplálhat. Nem csak azért, mert az elődök példája hatékony mentális túlélőkészlettel is szolgálhat a mában élőknek, hanem talán azért is, mert segít meglátni a fontosat, elvetni a kevésbé lényegeset - egyszóval iránytű ott, ahol kérdések vannak, vagy választani kell, és az sem mindegy, hogyha tudjuk, nem egymagunkban állunk, hanem egy történet szereplői vagyunk, és rajtunk is múlik, folytatódik-e. Az, hogy miként hasznosul mindez, vagy mondhatnánk inkább úgy, hogyan épül be egy vállalkozás életébe, kiderül ebből a beszélgetésből. (Fotó: Szepesvári Petra)

Valójában nem lehet tudni, mikor válik egy út puszta álomból valósággá. Utólag persze mindig van magyarázat, de a kérdés mindig az, milyen belső erő segít irányban tartani valakit. A Dzsungelharc mai vendége már egészen korán, alig tizenévesen eldöntötte, hogy cukrász lesz, de nem csak "simán" cukrász, hanem "maszek", vagyis "a maga ura cukrász". Ebből aztán nem engedett, és gyakorlatilag az iskola befejezése után, amikor még húszéves sem volt, nekivágott. Máig sem hagyta abba, és úgy tűnik, gyermekei is követik. A "recept" egyszerűnek tűnik: kitartás és a lehető legmagasabb szakmai ismeretekre támaszkodó minőségmánia. De ez természetesen korántsem ilyen egyszerű, és ahogy Szoljár Csaba mondja: "A recept önmagában mit sem ér. Csak az számít, milyen szívvel készíted el a süteményt, az ételt – mert a vendéglátás erről szól, a szeretetközlésről."

A társadalmi elvárások, vagyis a külső kényszerek ideig-óráig vezethetnek egy életet, de aztán - jó esetben - felszínre tör az egyéni út. Ez persze nem megy magától, sok-sok kanyar, gondolkodás, erős impulzusok is kellenek hozzá, főleg ha a megfelelés a külső elvárásoknak már évtizedes gyakorlat.

Ebben az epizódban egy olyan történetet hallhattok, amelyben a belső késztetés győzött. Az önazonosság vágyából valóság lett. Persze nem volt ez diadalút, mert jöttek a nehézségek is. Ám ezek nem bukást, hanem tanítást hoztak: a saját erő megtapasztalását, mély önismeretet és önelfogadást. Ebben a művészet elementáris ereje is segített, meg kellett hozzá a B terv nélküli életszemlélet, az addig rejtegetett képességek felszabadítása és használata is. Ez vezetett ahhoz, hogy immár nem csak önmagán, hanem másokon is képes segíteni Froner Tünde art coach.